Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fejezet I


Valahol, Japán egyik kisvárosában, Konohában egy szőke fiú ébredezett. Bár nem lenne pontos azt mondani, hogy ébredezett, ugyanis ez minden reggel rituálisan vitte végbe.
Először felült, s szemét gondosan csukva tartva kinyújtóztatta végtagjait. Majd fél látóeszközét eltakarva előrefésülte a haját, és csak ekkor pillantott az ágyával szemközt álló kis műhelyasztalára.
Ugyanis, bármily hihetetlen, a tizenhat éves fiú művészlélek volt. Rendszeresen és meglehetős profisággal formálta az agyagot különböző szobrocskákká, edényekké és egyéb használati- és dísztárgyakká.
Az anyja rendkívül örült fia tehetségének. Mivel Konoha-szerte ők voltak a virágpiac vezetői, jól jött, hogy a virágot nézegető emberek szeme az agyagtárgyakon is megállapodik néha.
A fiú most – igaz, kissé kómásan – felkelt, felöltözött, és kilépett a szobából.
Majd ugyanazzal a lendülettel besodródott a szembe lévőbe.
A madarak riadtan csivitelve rebbentek fel a közeli elektromos kábelekről. A házat éles és roppant hangos sikítás rázta meg. Majd nem sokkal utána a legválogatottabb sértések és fenyegetések egész tárházát hallhatta az épp arra járó.
A szőke fiú gondosan bezárta maga mögött az ajtót, majd pánikszerűen lemenekült a földszintre.
- Már megint az ébresztővel szórakozol, Dei’? – fordult fiához a hasonlóan szőke anyuka.
- Rekordot döntöttem, hm – válaszolta a fülét piszkálva Deidara. – Ilyet még nem produkált.
További okfejtésre azonban nem maradt ideje, ugyanis letrappolt a lépcsőn Ino, a húga, és vészjósló arckifejezéssel közeledett bátyja felé.
- Még egy ilyen – morogta - , és letépem a fejedről a hajadat!
- Mennem kell a suliba, hehe – a fiú az egyetlen menekülési útvonal felé araszolt. – Megkaphatom az uzsimat, anya, hm?
- Úgyse mész sehova a drágalátos haverod nélkül – visította Ino - , úgyhogy most elkaplak!
Deidara, miközben végrendelete megfogalmazásán gondolkodott, átvette anyjától az uzsonnát és megpróbált megszökni.
Végszóra csöngettek. A szőke fiú szinte kirobbant az ajtón, és azonnal elbújt egy vörös hajú, hasonló korú srác háta mögött.
- Jókor érkeztem? – kérdezte a vörös, miközben egy cseppet sem volt meglepődve, hogy barátja épp őt használja élő pajzsnak. – Áá! – eresztett meg egy félmosolyt. – Szia, Ino, hogy vagy?
- Sa-sasori – motyogta megilletődve a lány. – Őő.
Ekkor azonban eszébe jutott, hogy Sasori akármilyen helyes, és akármilyen megnyerő modorú, mégis csak a bátyja legjobb haverja, vagyis el-len-ség. És nem kéne elpirulnia. Mert nem. Ino megrázta a fejét, majd mogorva pillantást vetve a párosra becsapta az ajtót.
- A legjobbkor, hm – sóhajtott Deidara, majd a vállára vetve táskáját elindult barátja után.
Már jó ideje sétáltak az iskola felé, amikor a domboldalra mutatott, pontosabban mondva a domboldalon ülő fekete hajú fiúra.
Talán egy évvel lehetett fiatalabb, mint Deidara, vagy Sasori. Azonban ami a két fiú figyelmét felkeltette, az az volt, hogy a fiú – festett.
Deidara mit sem törődött fehér ingével, felpattant az alacsony kőfalra és odasétált a rajzolóhoz. Sasori némileg elegánsabb mozdulattal követte.
- Helló – köszöntek kórusban a srácok.
- Hm – tette hozzá Deidara.
- Sziasztok – válaszolta óvatosan a fekete.
- Művészkedünk, hm? – vigyorgott a szőke, miközben lehuppant mellé a fűbe. – Egyébként Deidara vagyok.
- Én meg Sasori – a vörös kicsinyt megrázta üstökét. – Persze most azt kérded, minek jött ide ez a két idióta.
- Kénytelen voltunk, ugyanis mi ketten művészek vagyunk, hm – fűzte tovább Deidara. – Hogy is hívnak?
- Sai…
- Egyszóval, öcsi, rohadtul tetszenek a rajzaid – vigyorgott Sasori, miközben Sai rajzgyűjteményét vizslatta.
- Nincs kedved csatlakozni hozzánk? Ugyanis tökéletesen illesz a duónkhoz.
- Én szobrászkodok, Sasori pedig bábmester, hm. Te lennél az, aki fest, rajzol, stb… Elfogadod? – Deidara a kezét nyújtotta Sai felé. A fiú kicsit gondolkodott, majd…
- Örülök! – vágott be egy szemlecsukós kismosolyt és megszorította a srácok kezét.
- Hova jársz? – kérdezte Sasori.
- Holnaptól a Konoha High-ba.
- Remek, hm! – Deidara lelkesen hátba csapta. – A folyosón majd megkeresünk, oké?
- De most mennünk kell, várnak a haverok! – intett Sasori és a fiúk elhagyták a terepet.

*

- Igazán levehetnéd azt a sapkát.
- Nem.
- Vagy legalább a pulcsidat.
- Nem.
- Jajj, most mi bajod van?
- Semmi.
- Szerintem a mértéktelen nikotin az oka.
- Mégis minek?
- A mértéktelen antiszoc állapotodnak.
- Nem is vagyok antiszoc.
- Kakuzu!
- Egy kicsit.
Egy szürke és alaposan hátranyalt hajú fiú győzködte, őő… nos, hát megállapíthatatlan hajszínű társát, hogy viselkedjen korához méltóan.
A pulcsis, fekete kukássapkás és cigiző Kakuzu azonban egyáltalán nem reagált.
De Hidan sosem adja fel! Épp neki kezdett volna egy újabb „légy normális, haverom” akciónak, mikor két barátba ütköztek bele, akik…
- Nee, máár!
- Maradj nyugton, nem jó, ha túlságosan feláll a hajad!
- Hagyjál már, nem vagyok gyerek!
- Kussolsz, szőke is lehetnél! Különben is ferde az inged…
- Kisame, nem is vagyok SZŐKE!
…kínozták szegény harmadikat.
Az Itachi nevezetű, aki copfba hordta hosszú, fekete haját, most röhögve és kék hajú haverját bökdösve figyelte, ahogy öccse menekülni próbál.
- De anya azt mondta, hogy öltözz Uchihához méltón! – kajánkodott.
- Hozom a palástot, oké Sasuke? – gügyögte Kisame.
De ekkor egy másik fiú elrontotta az előadást azzal, hogy kirángatta Sasukét a fiúk karma közül.
- Naruto, te ünneprontó! – biggyesztette le az ajkát a kékhajú, majd a kezével még jobban égnek meresztette loboncát.
Kakuzu és Hidan, ciccegve, hogy a műsor véget ért, csatlakoztak Itachihoz és a haverjához, Kisaméhoz.
- Reggelt, elvtársak – mormogta Kakuzu.
Amíg a srácok élénk beszélgetésbe elegyedtek az időközben hozzájuk csapódó Sasorival és Deidarával, Sasuke és Naruto az iskola előtt várakozó osztálytársaikhoz siettek. Az előbbi pedig elkeseredetten próbálta helyrehozni a frizurájában szenvedett jelentős károkat.
- Már megint? – nézett rájuk egy – Sasorihoz kísértetiesen hasonló – vörös hajú fiú, Gaara.
- Akkor ez már a… - kezdte egy tüsi-hajú srác.
- Ne Kiba, csak ezt ne – nyögte Sasuke, de későn szólt, mert a másik roppant kegyetlenül befejezte.
- Tizenegyedik alkalom!
És az egész csapat röhögve bevonult az épületbe.

*

Az osztályterem sarkában egy nagyobb baráti társaság gyűlt össze. Sasuke ez alkalommal korán lelépett otthonról, hogy Kisame és Itachi ne tudják elkapni.
Kibának, tehát nem adódott alkalom, hogy félelmetes iróniájával felírja az események számbeli előfordulását.
Helyette inkább mélyen a fejébe húzta a kapucnit miközben Ayamét bámulta.
- Esküszöm, te leszel a második Shino – jegyezte meg rosszmájúan Naruto.
- Kellemetlen, de szerintem csak Akamarut rejtegeti – intette le a sarokból Shikamaru.
- Sikerült becsempészned, Kiba-kun? – kérdezte vékony hangon Hinata.
- Csak az ofő észre ne vegye, mert akkor problémáid lesznek – Choji borúlátón ropogtatott egy zacskó chipset.
A lányok – mint mindig – az ablakpárkányon ültek, sorban, szépen, csinos kis egyen-szoknyájukat igazgatva. Ugyanis a Konoha High megkövetelte az egyenruhát, fehér ing, szürke kockás szoknya a lányoknak, és nadrág a fiúknak.
- Mennyi idő a becsöngetésig? – kérdezte Temari, aki a legjobb helyet foglalta el, történetesen a sarokban, a falat támasztó Shikamaru mellett.
- Úgyis mindig késik – legyintett Sakura. – Hol van Tenten?
Mindenki körbenézett.
- Neji sincs itt – állapította meg csendesen Shino.
- Ott jönnek! – mutatott Gaara a teremajtóra.
És valóban. Tenten két kontyba összefogott haja alatt hót vörösen és gyanúsan közel lépkedett Neji mellett.
- Bocs, hogy késtünk – mosolyodott el félszegen a fiú és beálltak a kis körbe.
Kiba épp levette a kapucniját, hogy megmutassa Akamarut Ayaménak, mikor egy derűs hang csattant a hátuk mögött.
- Még jó, hogy előttem értetek be, különben kénytelen lettem volna igazolatlan órát írni nektek!
Ino nyikkant egyet és leugrott az ablakpárkányról, a többiek pedig szétugrottak, mint a riadt libák, és rohantak a helyükre.
Egyedül Kiba és Ayame álltak megfagyva. Ennek oka a vidám farok csóválással köszönő Akamaru volt. Hogy kinek szólt a köszönés?
- Kakashi sensei – Kiba zavartan nevetgélt, és egy gyors mozdulattal ismét a kapucnia és a feje (pontosabban a haja) rejtekébe dugta a kutyát.
- Akkor mi – folytatta a fiú, miközben megragadta a még mindig lefagyottan álló Ayamét és a helyére ültette – megyünk is!
Ő maga pedig lehuppant Shino mellé.
Sakura mogorva arccal gubbasztott Ino mellett. Kénytelen volt végignézni, ahogy Karin kajánul vigyorog az osztályfőnök előtti beégésen.
- Majd megkapja a magáét – nyugtatta Ino, szúrós pillantásokat vetve a szemüvegesre.
Amikor az osztály elcsendesedett, Kakashi belekezdett az órába.
- Bár csak egy hónapja kezdődött az év, máris új tanulót köszönthetünk, méghozzá egy fiú személyében.
A sensei intett egyet, és az ajtón belépett Sai.
Ino felsóhajtott.
- Helyesebb, mint Sasuke!
- Sasuke-kunnál helyesebb fiú. – ellenkezett Sakura.
- Ez lenne a másik – folytatta Kakashi. – Mivel az órákat egyszerűen képtelenség megtartani, mert be nem áll a szája egyeseknek, Naruto…
A szőke fiú nem vette a lapot. A sensei felsóhajtott, hagyta az egészet, és újra beszélni kezdett.
- Szóval, ő itt Sai, és annak érdekében, hogy hiánytalanul sikerüljön neki a beilleszkedés…
Azonban ismét félbeszakították. Az ajtó kinyílt és egy fekete hajú, félénk fiú lépett be.
- Bocsánat a késésért Kakashi sensei – motyogta bűnbánóan.
A sensei a kezébe temette az arcát, és leült a katedrai asztalához.
- Hová süllyedtem? – kérdezte magától. – Ülj le Ma…
- Tobi vagyok sensei – morogta a fiú, egy árnyalatnyi nehezteléssel a hangjában.
Kakashi megrázta a fejét.
- Szóval, mint mondottam – fogott bele újra - , a nagyobb csend és a senseiek érdekében ültetés lesz. Méghozzá fiú-lány párosítással, mert így kevesebbet fogtok trécselni óra közben.
Az osztály egy emberként nyögött fel. Kakashi láthatólag jobb hangulatban folytatta.
- Akkor hát, mindenki álljon fel, és mondom a neveket.
Egy bő negyed óra múlva Sakura előtt kigyúlt a lámpa.
Tökéletesen tisztában van a szerelmi viszonyokkal – gondolta magában, majd elmosolyodott. Bármilyen különc volt az osztályfőnökük, az ő baráti társaságuk szerette, bár alig egy hónapja ismerik, a nevetés mindig ott lebegett a levegőben. A helyzet még egy kívülállónak is érthető volt. Hol a női, hol a férfi nemű fiatalok arcszíne változott rókavörössé.
Kezdve azzal, hogy Sakurát Sasuke mellé ültették, Ino Saijal kapott közös padot, Shikamaruról pedig nem lehetett levakarni a szokatlan félmosolyt, miután Temari mellett foglalt helyet. Ayame el volt ragadtatva két új padszomszédjától, Kibától és Akamarutól, Tenten pedig… mindenesetre örült Nejinek, nem is kicsinyt.
A sors viszont kitolt Shinoval és Tobival, ugyanis az előbbit Shiho mellé, míg az utóbbit Tayuya mellé ültették.
A legszembetűnőbb két páros egyike Karin és Suigetsu volt. Mindenki tudta, hogy ki nem állhatják egymást. De sajnálat egy percig sem volt, ugyanis a káröröm a döntés pillanatától megfertőzött mindenkit.
Karin ugyanis egyszerűen kiállhatatlan volt.
A másik párost pedig Naruto és Hinata alkotta.
- Ez fájni fog – morogta rosszmájúan Kiba, és elővette a jegyzettömbjét. Hamarosan használnia is kellett, ugyanis Naruto leült és egy bárgyú vigyorral ránézett a lányra.
- Szia Hinata!
A krémszínű szempár tulajdonosa nyaktól felfelé elkezdett vörösödni. De még hogy!
- Jól vagy? – kérdezte aggodalmas hanggal Naruto. – Tiszta vörös az arcod… - azzal két ujját hozzáérintette a lány homlokához, mire az ájultan rogyott össze.
- Kilenc – közölte Kiba kegyetlenül.

*

Tobi egész órán meg sem mert mukkanni. Kegyetlen ítéletnek érezte, hogy Tayuya mellé ültették. Próbált minél távolabb kerülni a vérmes lánytól és nem megszólalni. Óra végén odament a senseihez, de azonban mielőtt megszólalhatott volna,, Kakashi leintette és alig észrevehetően az ajtó felé intett. Tobi pillantása Tayuyára és Karinra esett, akik ebben a pillanatban hagyták el a termet. A tanár felsóhajtott.
- Most már mondhatod.
- Sensei, mivel érdemeltem ki, hogy egy ilyen megtestesült ördögöt kaptam padtársamul?
- Tudod jól, hogy a rendszeres késéseid miatt kaptad Tayuyát.
- Kakashi sensei is úgy gondolja, hogy az egy boszorkány?
- Maradjon köztünk – fogta suttogóra a hangját a férfi -, de nem szívesen találkoznék vele össze éjszaka az utcán.
Tobi felnevetett, majd rögtön utána elkomorult, hiszen eszébe jutott, hogy ha még Kakashi sensei is fél tőle, annak biztos oka van…
- Ne vágj ilyen fancsali képet – fogta meg a vállát a sensei. – Ha a késéseknek vége szakad, és még utána sem lesz több, két hét múlva elültetlek mellőle.
- Köszönöm! – hálálkodott a fiú. – Öh, kérdezhetek még valamit, sensei?
- Ne tartsd vissza.
- Ha én azért kaptam Tayuyát, mert kések, Karin és Suigetsu azért, mert kiállhatatlanok, akkor Shino miért?
- Egy olyan pletykás lány, mint Shiho, biztos, hogy panaszkodásra nyitja a mi kis antiszociálisunk száját.
Tobi nevetve hagyta el a termet. Mégiscsak jó fej osztályfőnököt kaptak ki!
A terem előtt legnagyobb örömére a legjobb barátja várta, lazán a szekrénysornak dőlve és zöld haját időnként kifésülve a szeméből.
- Zetsu-senpai! – kiálltott boldogan Tobi, mire a zöldhajú felemelte a fejét és rávigyorgott az izgatott fiúra.
- Ah, már azt hittem, sosem jössz ki! – sóhajtott.
- Képzeld, senpai, kit kaptam ki padtársamnak…
A két fiú gondosan zsebre dugott kézzel vonult végig a folyosón, egyenesen a másodikosok szekrényei felé.

*

- A folyosón mindenki felkapja a fejét, és csodálattal vegyes félelemmel pillantanak az előttük fenség teljesen elvonuló férfira, kinek narancshaján örömmel játszadozik a reggeli napfény, hogy aztán továbbvándorolva megcsillanjon a testékszerein…
- Piercingeknek hívják őket, Kisame – morogta felháborodást mímelve a narancshajú fenség barátnője.
- Pontosan – helyeselt az. – Tudod, Kisame, szépen fejlődik az irodalmiaskodásod, de nem gondolod, hogy ez kissé idejétmúlt?
- Miért is?
- Mert én már álló helyzetben vagyok.
- Részletkérdés.
Yahiko épp vitába szállt volna Kisaméval, hogy mi is a részletkérdés, amikor Itachi nem bírta tovább, és kirobbant belőle a nevetés. Hidan, Sasori, Deidara, Yahiko, Konan, és az időközben hozzájuk csatlakozó Tobi és Zetsu is vele nevettek.
- Most mi van? – nézett körbe Kisame. – Teljesen komolyan gondoltam!
- Tudjuk – nyugtatta meg Itachi. – Azért röhögünk.
- Nagato merre kószál? – kérdezte a Yahikoba kapaszkodó Konan.
- Szerintem próbálja kiheverni a tegnapi ökörségeteket – bökött Zetsu Deidaráék felé.
Sasori széles vigyort eresztett meg szőke haverjára.
- Ah, a kilencedik győzelmemre gondolsz, pajti?
- Még mindig versengtek? – fogta a fejét Itachi.
- Hülyék – fejezte ki a véleményét Kakuzu.
- Nem értem, hogy lehetsz ennyire közömbös! – fintorgott Konan. – Rontod a hangulatot.
Azzal odament a sapkáshoz, és a két keze közé csippentett pofiját mosolyra húzta.
Kakuzu persze eszét vesztve menekült, s mire kiszabadult, már egész ideges lett.
- Csak békét és nyugalmat akarok! – fakadt ki, majd előhúzta a zsebéből a cigis dobozt.
- Baka, ez egy iskola! – kiáltott rá Hidan, és kikapta a kezéből a kellemetlenséget okozó tárgyat. – Itt nem gyújthatsz rá kedvedre!
A többiek azonban sikerként könyvelték el a fiú ezen megnyilvánulását. Úgy gondolták, ez is valami, legalább valami érzelmet is ki tud csikarni magából.
Hidan ezzel szemben mérges volt. Ő inkább úgy szerette haverját, ha csöndes, és nem fejezi ki az érzéseit. Ugyanis ilyenkor nem gondol az apjára.
Hát, igen. Hidanban keserű emlékeket ébresztett az a nap. A többiek ezt nem érthetik, hiszen nem ismerik olyan régen, és annyira Kakuzut, mint ő.
Kakuzu az a nap után gyökeresen megváltozott, és az évek alatt a szürkehajú rájött, talán sosem kapja vissza régi barátját. Azt, aki nem hordott sapkát, pulcsit, nem cigizett és haját vállig érve kiengedve és fésülve hordta.
Sasori megbökte Deidarát.
- Te, meg kéne megkeresnünk a tegnapi srácot.
- Sait?
- Ühüm.
- Ne sokáig keresd, hm – Deidara a lépcsőforduló felé intett. – Nézd csak, ki van ott!

*

Sai kicsit esetlenül álldogált a folyosón, a szekrénye előtt. Bátortalan pillantásokat vetett a békésen beszélgető osztálytársai felé, majd odament hozzájuk.
- Bocsánat – motyogta zavartan -, csatlakozhatok?
Mindenki meglepetésére először Hinata válaszolt.
- Gyere csak Sai-kun – mosolygott rá.
- Így van! – vágta rá Ino, és karon ragadta a feketét. – Hidd el nekem, ha Hinata mondja, akkor onnantól szabad a pálya!
A szőke lány szellemességén mindenki nevetett. Sorban bemutatkozott mindenki és Choji megkínálta egy kis rágcsálnivalóval. Akamaru alaposan összeszaglászta, majd farkát csóválva kijelentette a maga kutya-nyelvén, hogy Sai nagyon szimpatikus.
Naruto megbökte Sasukét, majd Sai-hoz fordult.
- Te, nem akarod, hogy körbevezessünk a suliban?
- Körbevezetni? – kérdezte Sai.
- Tudod, hogy ne vesszél el – magyarázta egy árnyalatnyi türelmetlenséggel a hangjában Sasuke.
- Őő – a fekete kicsinyt gondolkozott, hogy mire lehet ez jó. – Rendben – mondta végül.
Amikor elég messzire értek a csoporttól, Sasuke beszélni kezdett.
- Ne érts félre, de mivel elsős vagy, és új vagy, ezért könnyen kiszúrhatnak.
- Kiszúrnak? – ismételte csodálkozva.
- Látják, hogy hopp, itt egy elsős, akit még nem avattunk be és alaposan megszívatnak – Naruto kissé megborzongott.
- Mit értsek szívatás alatt?
- A legnépszerűbb a wc-n való fejmosás – morogta sötéten a másik fekete. – De megetethetnek veled egy bogarat, kihúzhatják az alsónadrágodat, soroljam még?
- Miért tesznek ilyeneket? – jött a következő értetlen kérdés.
- Mert go-no-szak – szótagolta a szőke. – És mindjárt megmutatjuk, hogy kiktől kell igazán félni.
Az új fiú vegyes érzelmekkel követte barátait. Vajon milyen emberek lehetnek azok, akik ilyet tesznek a kisebbel? Hogy néznek ki? Randák és izomagyúak?
- Ők azok – szólalt meg a fiatalabbik Uchiha, miközben kikanyarodtak a lépcsőfeljáróból egy másik folyosóra.
- Alaposan nézd meg őket, aztán tünés! – morogta a fülébe Sasuke.
Hát megnézte őket. Őszintén szólva nem ilyen embereket várt. Egyáltalán nem.
Az egyikük az ingét majdhogynem a feléig kigombolva hordta és a nyakkendő is csak ímmel-ámmal volt megkötve a nyakában. Szürke haját hátranyalta és lila szeme volt. Egy másikról még a nemét sem lehetett megállapítani, annyira beburkolódzott a ruhájába. Volt egy olyan fiú, aki zöld hajat és rikítóan fehér bőrt tudhatott magának, a mellette állóról pedig Sai határozottan állíthatta, hogy látta már az osztályában. Volt egy olyan, aki szinte Sasuke testvére lehetett volna és két kék hajú is akadt köztük, csak az egyik lány volt, a másik pedig fiú. A fiúnak kékes bőre volt, mintha beteg lenne, a lány pedig egy origami-rózsát hordott a hajában.
Talán a legrémisztőbb az a narancshajú srác volt, aki középen kapott helyet. Fél kezével lazán átölelte a kékhajú lányt, és egy furcsa félmosoly uralta ajkait. Az orrnyergében három pár rúd díszelgett, míg a füle tömve voltak karika fülbevalókkal.
Sai mindezt egy pillanat alatt tudta csak megállapítani, ugyanis egy kócos vörös, és egy hosszú szőke hajú fiú vidáman kiállt a társaságból, és elindultak feléjük.
- Jajj, ne – nyögte Naruto. Az újonc azonban másra figyelt.
- Sai, öcsém! Na, mi a pálya? Csapolj bele!